A Tátrai Haute Route – élménybeszámoló

írta: László András
résztvevők: Erdélyi Tamás (E.T.), Lakatos Péter (Gag), László András

túra ideje: 2017.03.11-15


(Link E.T. beszámolójához: E.T. beszámolója)



Egy jó ideje adós vagyok az élménybeszámolóval. Hiába, nagyonis igaz Chuck Pratt mondása: ,,Writing about climbing is boring – I would rather go climbing.''

Már egy ideje tervezgettük, hogy meg kéne csinálni a Tátrai Haute Route-ot. Ez nagyjából a Poprádi-tavi ház --> Hosszú-tavi ház --> Zöld-tavi ház útvonal különböző variánsait, illetve 1-1 nappal kibővített változatait jelenti. Az idény a hóviszonyokat tekitve elég rosszul indult, de a mottó az volt, hogy menni kell, max pályasízünk, erősödjön a combunk stb. Nem estünk abba a hibába, hogy ,,úgyis szar a hó, nem érdemes menni pl Chopokra'' stb. Mindig érdemes. December végén, illetve januárban a legrosszabb napokon is találtunk egy-egy szél által hóval behordott, gyakorlásra alkalmas lejtőt, némi kővel. Aztán az off-pista gyakorlósieléseket egy idő után fokozatosan a sítúrák váltották. Kezdetben nagyon hideg volt, -26C, kevés hó, de aztán a csapadék is szép lassan megjött. Szinte minden hétvégén lehetett tolni valamit, általában mindkét nap. És közeledett a március. Már az idény haladtával éreztük, hogy ha a hóviszonyok engedik, valami jó kinéz nekünk a szezonból. E.T. illetve Gag nagyon lelkesedtek a klasszikus Haute Route-ért, de érdekes módon a Francia Alpokban nem voltak igazán jók a viszonyok – mint kiderült, az egész szezon folyamán nem. Így hát maradt a Tátrai Haute Route, amit lényegesen könnyebb megszervezni a házak foglalása szempontjából, de a terep komplikáltsága a klasszikus Haute Route kulcsnapjához hasonlatos. A célidőszaknak a március közepe tűnt jónak, már csak a hóviszonyok alakulását figyelve is. Március eleje után a Tátrákban a hóesés elcsendesedett, rendszeresen esett egy kevés hó, időben elszórva, nem nagy szél által kísérve. Láttuk, hogy ez, ha így marad, jó lesz! 2-es lavinaveszély volt sok hóval, és valóban hihető volt a 2-es. (Néha a laviny.sk ad ki 2-est olyankor is, amikor nem kéne – forráskritikával kell őket kezelni, ez több alkalommal bebizonyosodott.)

A kedvező körülmények miatt nem tudtuk a házakat úgy foglalni, hogy szombaton induljunk: telve voltak. Mondtuk erre, hogy ez egy istenítélet: emiatt a hétvégi napokat az amúgy is útbaeső Chopok kuloárokban kell töltenünk, meredeksízéssel (szállás: Hostel Tále). Ahogy jövünk szombat reggel 9 tájban autóval, a Hostel Tále közelében az úton átszaladt előttünk egy medve – a hostel irányába. Gondoltunk: ez a nap is jól kezdődik. Az első két nap nagyon jól telt a meredeksízéssel, nagyon jó hó volt – bár igaz, hogy semmit sem láttunk. Nem baj, Barna Dani kollégám szerint az ember így nyeri a körülményektől független, úgynevezett tiszta tudást. Hát, elég sok tiszta tudást szívtunk magunkba – helyenként a hányinger érzésének kíséretében. Meg jól le is fárasztottuk magunkat az elkövetkezendő bevetésre, ami nem biztos, hogy bölcs dolog volt így utólag. A szombati, majd vasárnapi siezés végeztével átautóztunk a Poprádi-tavi ház Elektricska megállóhóz, és felcaplattunk a Poprádi-tavi házba, ahonnan kezdődött a valódi túra. A tervezett út három napos volt.
1.nap: Poprádi-tavi ház --> Keleti-Vaskapu-hágó --> Kacsa-völgy (kulcsrész) --> Litvor-tó --> Rovátka --> Hosszú-tavi ház
2.nap: Hosszú-tavi ház --> Vörös-torony-hágó --> Öt-tó-katlan --> Téry-horhos --> Zöld-tavi ház
3.nap: Zöld-tavi ház --> Téry-horhos --> Öt-tó-katlan --> Elektricska (és azzal az autóhoz vissza)


Térkép.


Első nap: 7 után indultunk, nagyon szép nyugis, de erősen felhős idő, kb 2000m-n levő felhőalappal, érdekes módon egyedül voltunk az Omladék-völgyben. A hó fantasztikus, mély porhó, mi húzzuk az első nyomot. Ez ritka, misztikus hangulat. Szép fordulókkal fókázgatunk fel, a végén lecsatolunk, hogy ne vagdaljuk úgy szét a lejtőt a meredeken. Lavinaveszélynek semmi jele. Keleti-Vaskapu-hágóba kb 10:15 körül értünk, kicsit lassított minket a mély hó. Teázás, frissülés a hágóban. Sajnos itt elértük a felhőalapot, illetve az is közben jóval lejjebb ereszkedett, úgyhogy pont az utánakövetkező kulcsrészt majdnem teljes whiteoutban kellett majd megtennünk. Eléggé fontos, hogy a Kacsa-völgyi lemenetet csak atomstabil (2-es) hóban lehet megkockáztatni, mert az egész völgy egy nagy terepcsapda. A Keleti-Vaskapu-hágóból indulva rövid meredeksízés jön egy S4 nehézségű, olyan kb 40fokos kis kuloárban, melynek alján semmiképp sem szabad balra tartani. Az egy lavinacsatorna, mely a Kacsa-völgyi-tóba vezet – néhány sziklafalon keresztül. Ki kell menni belőle a sziklafal alatt egyenesen, azaz kb keletnek, jó 100–200m-t. A terep itt már kevésbé meredek, de az egész völgy veszélyesen tölcsérszerű, tavaly láttam az egész katlant körberepedve kb fél-egy méter mélyen, a hiányzó rész valószínűleg a Kacsa-tó jegén volt megtalálható. A Kacsa-völgyi katlan amfiteátrumszerű peremén való traverz után esésvonalba fordulunk és élvezzük a porhó kanyarokat – a teljes whiteoutban. A terep egy darabon nyugis, majd el kell kezdeni lépcsősen jobbra, azaz kb keletnek traverzálni, ahogy a terep adja. Itt kerültek elő a csapat tagjainak különböző szuperképességei: én állítólag viszonylag jól látok whiteoutban, Gag jól siel, E.T. meg jól ismeri a terepet a Tátrákban. Így nekem jutott az a bizonytalan dicsőség, hogy mehettem elöl, kereshettem az utat, néha konzultálva a többiekkel. Egyszer majdnem lefutottam egy 3–4 méteres tömbről: nézem, hogy mintha nem olyan fehér lenne ez a fehér mint a többi fehér, lehet, hogy a semmi. És tényleg. Óvatosan megkerüljük, megyünk tovább, azért élvezzük a porhókanyarokat. E.T. figyelmeztetett, hogy tavaly áprilisban gyalog ezt a részt bejárta Vermivel (Vermes István, Excelsior és SzHSK), és a lesiklási utunkat állja majd egy sziklafal-letörés, amin le kell majd mászni. Kezdjük is látni a zűrös részt, egyre meredekebb, de rengeteg hó van rajta, flörtölok az ötlettel, hogy nem lehetne-e megpróbálni leügyeskedni sílécen. Egyszercsak egy négyzetméternyi területről kb 10cm mélyen a lécem ablaktörlőszerűen lehúzza a porhavat a kék üvegszerű vízjégről. Hátrakiáltok, némi harctéri idegességgel, hogy áállj, vízjég, valószínőleg fagyott vízesés. E.T. mondja, hogy ja, akkó jóvan, jó helyen járunk, pont itt kell lemászni – a vízesésen. Mintha tojáshéjakon lépkednék, veszem át a hágóvasat, veszem elő a jégcsákányt. Többiek följebb kedvezőbb helyen jobban állnak. Lemászunk a kis vízesésen, kb 15 méter az egész, és újra egy széles párkányra érünk – alatta fal és a Kacsa-völgyi-tó. A párkányon kitraverzálunk jobbra, azaz kb keletnek, a Litvor-tó irányát tartva. Amint sziklafalak alá érünk, lavinabiztosnak nyilvánítjuk a helyet egy kis megállás szempontjából, visszaszerelünk lécre-fókára, innen felmenet következik, ez a zűrös terep vége. Nagyon szép és izgalmas volt, a klasszikus Haute Route kulcsnapján van egy hasonló traverzos izgalmas rész, ahol figyelni kell, főleg whiteoutban, miközben ereszkedik az ember a Col de Sonadon-ból. Fókázunk felfelé, szag alapján igyekszünk rátalálni a Litvor-tó illetve a Rovátka felé vezető kék turistaösvény környékére. Tavaly télen táboroztunk a Kacsa-völgyi tó alatt levő Karám-réti táborhelyen, ezt a részt már akkor bejártuk – hasonlóan teljes whiteoutban. E.T. a terepformák és a ködön keresztülderengő sziklafalak alapján tippeli az irányt, én pedig hunyorgó szememmel az eltemetett emberi lábnyomoknak vélt mintázatokat követem, melyek jobban kivehető rókanyomokkal keverednek. Még a fehérben-ködben is mintha ismerős lenne a hely, mintha jó helyen járnánk. Szép kickturn nyomokat fektetünk a a meredek emelkedőkön, a porhó néha fél métert besüllyed a lécünk alatt, fantasztikus minden. Amúgy sehol senki, és semmi konkrét nyom, egyedül vagyunk a hegyen. Egy idő után megelégeltük a bizonytalanságot, elővettük a GPS-t. Mutatja, hogy konkrétan a kék turistaösvényen állunk rajta, a Litvor-tó alatt. Megveregettük saját vállunkat – majd a GPS segítségével eltévedtünk. A Litvor-tó fölötti katlanban kb 1.5–2 óra ködben bolyongás után kezdtünk kicsit nyűgösek lenni. Ekkor nadselű ötletem támadt: az rendben, hogy a GPS megmondja, hogy hol vagyunk, de mi lenne, ha iránytűvel próbálnánk tartani az irányt, nem GPS-sel, mert az össze-vissza forgat minket, láthatólag nem bírja lederiválni, hogy merre áll az orrunk. Na, ez bejött, így újra fel bírtuk venni a fonalat, és viszonylag simán kijutottunk a Rovátkába délután 5 óra után. Itt már kezdett sötétedni, gyors átszerelés után lesiklottunk a Hosszú-tavi házba. Cuccokat rendbetesszük, majd vacsora. Jó kis nap volt. A levont tanulság az volt, hogy a rókák is az emberek által használt útvonalak mentén közlekednek, hiszen ők is a hágót használják, és a mély hóban sokkal könnyebben észrevehető a mély, tűszerú rókalábnyom mint az eltemetett emberi nyom. Nagy segítség volt. Valamint, iránytűvel jóval könnyebb tartani az irányt mint GPS-sel.


Az Omladék-völgyben a Keleti-Vaskapu-hágó felé.


Fókával föl a Keleti-Vaskapu-hágó alatt.


A Keleti-Vaskapu-hágóba felérés.


Pillanatra kicsit látni valamit, E.T. gyorsan lemászik a meredeken a Kacsa-völgy felé, Gag és András lesielni készülnek.


A Kacsa-völgyi amfiteátrum tetején.


Na, ez az a vízesés, aminek a szelidebbik felén le kellett mászni (kulcsrész). Nem nehéz, csak meg kell találni.


Kilátás a Rovátkából a Hosszú-tavi ház irányába.



Második nap: szintén 7 után indulás, gyönyörű napos idő. Rajtunk kívül egy szlovák csapat csinálja ezt a szakaszt. Szépen fektetjük a nyomokat, helyenként hágóvasra kell szerelni – ettől ideges leszek, mert megy az idő. Mint kiderült fölöslegesen – ez nem az igazi Haute Route, itt belefér minden a napba, ha van jó láthatóság. Kezdetben bosszantóan sok a meredek hólejtőkben való traverz, ami állítólag egészségtelen, mert kioldhatja az ember a lejtőt. Mondjuk, korán volt még, minden fagyott, nem volt gond, és amúgy is stabil volt a hó általános szerkezete. Nyugisan kiérünk a Vörös-torony-hágó alá, majd abba felérünk 09:30 körül. Itt beérnek minket a tótok, velük együtt megyünk le az Öt-tavi-katlan felé a hágóból. A teteje jeges, barázdált, jó szűk és kilátszanak a sziklák, itt hágóvassal mászunk le rövid szakaszon, majd lécet csatolunk. A hó kellemetlen, bordás, fagyott, szélfútta, csillog a felszíne. Hogy klasszikusokat idézzek: nem bitang pusztulatosan fostos, de eléggé ergya. Ahogy lejjebb érünk, lágyabb lesz, innen már élvezetes. Az Öt-tavi-katlantól már nagyon süt a nap, borzasztó melegünk van. Gyors átszerelés fókára, és már fektetjük is a friss nyomot a Téry-horhosba felfelé. A hágóban, fél 1 körül megint beér minket a szlovák csapat, gyorsan tanácskozunk velük egyet. Végül a hó állaga miatt úgy döntünk, hogy a fölső rövid szakaszon hágóvassal (szlovákul: ,,macska'') megyünk le, aztán lesiklás. A hó hirtelen élvezhetőbe vált, majd kifejezetten jóra. Sima, szilárd alapon kb 10-15cm friss hó, nincs is talán könnyebben sielhető hó, max ha kicsit jobban köt az alaphoz. A vízesések csatornájában csak jobb lesz, egyre jobb, így érünk le a Zöld-tavi házhoz olyan negyed 3 körül. Lepacsizunk a tótokkal, láthatóan nagyon boldogok, aztán mondjuk nekik, hogy nagy kár, hogy kihagyták a Poprádi-tó --> Hosszú-tavi ház szakaszt, mert ott bizony mély porhó van és senki nem volt, egyedül mi hagytunk nyomokat. Erre a vezérfigura elkezdi hevesen győzködni a társait, hogy igenis menjenek át a Poprádi-tavi házhoz most. Szlovákul ugyan nemigen tudunk, de a hangvételből, taglejtésekből ez jött le. A Zöld-tavi házban épp az Excelsioros téli mászótalálkozó van, el is feledkeztem róla időközben. Nagyon megörültünk nekik, egész estét velük sörözve töltöttük, sok mindenről szó esett.


Vörös-torony-hágó a Hosszú-tavi ház felől.


Vörös-torony-hágóba felmenet.


Vörös-torony-hágó túlsó oldala.


Téry-horhosba felmenet az Öt-tavi-katlan felől.


Zöld-tavi-ház létképe a Téry-horhosból való lesiklás közben.


Téry-horhos a Zöld-tavi ház felől.



Harmadik nap: azt terveztük, hogy egyszerűen visszamegyünk a Téry-horhoson keresztül, és lesiklunk Ótátrafüredre az Elektricskához, és azzal jutunk vissza az autóhoz. Az időjárás előrejelzés azt jósolta, hogy dél körül elromlik az idő, de úgy számoltuk, hogy addigra mi már bőven lent leszünk. Az idő sajnos már majdnem rögtön reggel elromlott, úgyhogy a szélrohamok által az arcunkba vágott nedves hódarától a taknyunk-nyálunk egybeloccsant, és mindenre azonnal ráfagyott (mármint a nedves hódara). 2000m körül éles elménkkel arra következtettünk, hogy a Téry-házig ilyen lesz a túloldal is, hiszen az is 2000m-n van, tehát még ha át is vergődünk a horhoson, az átszerelés és lesiklás eléggé büntet. Így hát visszafordulás mellett döntöttünk, lesiklásra szereltünk, és a Zöld-tavi ház, majd a Fehér-víz (Biela voda) buszmegállóhoz sieltünk le, mégegyszer kiélvezve a vízesés csatornájában lerakott porhavat. A házba röviden betértünk, hogy rendezzük sorainkat, állítólag nagyon eredeti módon néztünk ki. Rég kergetett meg így az időjárás ilyen kis lejtőn.